2014. július 22., kedd

~.Six.~

~.Six.~
~.Liam Payne Szemszögéből.~


Részlet az előző rész tartalmából immáron Liam Payne szemszögéből:
,,-Liam.Most.Gyere.Harry..-mondta tőszavakban Louis a mondatot.
-Úristen megyek!-mondtam majd felpattantam és amennyire csak tudtam olyan gyorsan szaladtam be Louis után a házukba"
Harry kritikus állapota egyáltalán nem jó. Mostanában a teljes átváltozás jelei megjelentek rajta. Az érzése egyre jobban fog majd hatni egy-két napig minden emberre. De kizárólag csakis emberre. Az Érző Démonok hatosára másképpen hat ez a dolog..érdekes lesz megint.
Minden fiúval végig játszottam már ezt a cuccot. Én voltam aki elsőnek átváltozott közülük. Tudtam hogy mi lesz akkoriban a sorsom. És így jelentkeztem az X-Faktorba. Csak a sors akarta úgy hogy a többi Érző démonnal legyek együtt. Minden ember Simon döntésének nyilvánítja ki. Pedig csak a démonok sugalták neki hogy ezt kell tennie..
Leültünk egy körbe-és például én nagyon izgultam hogy Azy nem veszi majd észre-és megfogtuk egymás kezét. Harrynek nagyon nehezére esett de tudta hogy oda kell mennünk a tanácshoz. Az Ő érdekében tesszük mindezt..
Elmormoltam a már jól ismert mondatot ami csak annyit takart hogy menjünk el a Démon Központba. Talán ott tudnak segíteni Harryn.
Sikerült.
Mint mindig most is sikeresen jutottunk oda -azaz az ottani házunkhoz.Kényelmes kis kuckó volt, annak ellenére hogy nem járunk itt sokat..
Kiléptünk a fakeretes ajtón be a nagy Démon tömegbe. Felismert minket mindenki így mosolyogva köszöntöttek minket. Egy intéssel leráztuk Őket ami persze nem tetszett nekik mert itt az sértő. De most a itt kit érdekel?
Fogtunk gyorsan egy Daxi-t (Démonul a taxi) majd bepattantunk. Lediktálta Zayn a tanács helyét és a Daxi vezetője - olyan furcsa a neve - gázt adott és elindultunk a megadott helyre.
Harry egész úton csak szenvedett. És igen tudtuk hogy mit él át. Mi nekünk is pontosan ugyan ez volt. Vagyis ez inkább bonyolult..
Az út közben Azyn járt az eszem. Biztos nagyon aggódik hogy csak úgy eltűntünk mint a kámfor.Féltem őt tőlünk. Hisz' még is csak mások vagyunk mint Ő. Hiszen csak egy ember. Nem tudom hogy fog az rá majd hatni amikor Harry átváltozik teljesen. Uhh..
Eközben biztonságban odaértünk-a Daxi sofőrje több mint 200km/h-val hajtott. Csodálom hogy nem mentünk neki semminek vagy esetleg senkinek. Habár ki tudja?!
Megfogtam mind a négy srácot és kilöktem őket a járműből. Tudom nem volt szép de most minek üljünk még itt és lessünk ki a fejünkből?!
Csöngettünk. Semmi válasz. Újabb csengetések. Újra semmi válasz.. Immáron kopogás. A fa ajtó hangos nagy nyikorgása. Végre kinyissák már azt a megszentségteleníthetetlen ajtót!
-Üdvözöllek titeket srácok!-mondta a Fő Démon miközben a kezével arra utalgatott hogy foglaljunk helyet-Mi járatban vagytok erre?-tett fel egy kérdést amire Niall azonnal választ is adott:
-Harrynél egyre gyakoribbak az átváltozás jelei. De egy kicsivel durvábbak a jelei. Otthon is összeomlott. Miért?
Elfordult a Fő Démon - alias Jason Klimbert - a tanácsadóival és a(z) segítőivel. Nem tudtuk ezt mire vélni. Lehet hogy Harry a hatodik démon és nincs nekünk meg az 5.-dik? Úristen az milyen lenne már..
-Azt hiszem meg is van miért..-kezdett bele de sürgettük hogy térjen a lényegre mert ez a hablaty senkit sem érdekel-Harry valószínűleg..
~.Azalea Smidt.~

Gondolataim a srácok körül járhattam de nem csak nekem immáron Lottie-nak is. Előbb hazaért mint Fizzy. Fizz csak később jött meg így már hárman aggódtunk értük.
-Vajon hol lehetnek ennyi ideig? Csak nem oda mentek Felicité..!-idegeskedett Lottie miközben úgy próbált beszélni hogy Én ne értsem. Pedig értettem de mindegy. Nekik még nem szabad tudniuk hogy Én is tudom. Nem még nem.
-Lányok miről beszéltek?-szóltam Én is bele a dolgukba. Összenéztek majd Lotts megrázta a fejét Fizz-nek hogy nem. Nem mondhatja el.
-Nem lehet. Sajnáljuk Azy.
Beletörődtem. Tudom hogy azt hiszik hogy nem tudom..igen érthetően el tudok én mindent magyarázni. Hát persze.
Elköszöntem a csajoktól és jó éjszakát kívántam nekik. Álmos voltam már. Nagyon nagyon álmos. Kikészített a mai nap.
Fürdés közben azon gondolkoztam hogy vajon jó lenne-e elmondani nekik hogy Én is ki vagyok. Elvégre testvérek és barátok között nincsen titok nem de bár?
Félek. félek attól hogy milyen reakciót vált ki belőlük az hogy mi vagyok. Igez Ők is olyanok mint Én csak..csak nem tudom. Ők mégis másabbak mint Én. 
De hogy több érzést tudok kezelni az hihetetlen. Eddig mindig csak egy érzésnél váltottam alakot. Ezek szerint lehetek olyan mint például Louis is. Boldog és persze vidám. Ezt hangsúlyozta pusztán csak a jelenléte. Mindenkinél.
Vagy olyan is lehetek mint Liam. Szerelmes és barátságos. De ez biztosan lehetetlen. Még hogy Én szerelmes valakibe is? Menjetek már. Az nem az Én reszortom. Azt hiszem..
Zaynből is van bennem nem? Akkor lehetek erős és bátor is! De sosem voltam az. Sosem leszek az.
Harryt és Niallt sajnos nem tudom mik. Csak sejtem.
Lassan kiténferegtem a meleg vízből. Megtöröltem magamat és felöltöztem a fehér-rózsaszín pizsimbe. Kinyitottam az ajtót majd résnyire nyitva hagytam, hogy tudják nincsen bent senki sem.
Bementem a hálószobámba majd lepakoltam a cuccaim. Megnéztem az időt. Elég késő volt már.
11:11
(Este)
Azt kívánom bárcsak..bárcsak ne esne semmi baja egyik srácnak sem!
 ~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~. ~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~
Sziasztok!
Sajnálom hogy ilyen későn hoztam a részt* és szerintem még csak unalmas is lett.  A következő résztől lesznek igazándiból izgalmas részek. Megtudjátok hogy mi Harry meg máég sok mást is. Előre szólok nem lesz hosszú a story de rövid sem. Minimum 20  maximum 30 rész lesz. De kitudja még ☺
U.i.:2 nap múlva újra rész ☺
U.i.2.: Ja és új desinget csináltam :9 Már a szereplők készem vannak, van curzor és zene :) Chat az eddig is volt :D
*Olaszországban nyaraltam és az előtt táborban voltam 1 hétig. Amikor vége lett a tábornak aznap este (00:00) indultunk Olaszba akkor még ismeretlen társainkkal ☺ Még 1000x bocsi :3
Üdv.:Blaire P. ♥

2014. július 9., szerda

~.Five.~

~.Five.~

 Részlet az előző rész tartalmából:
,,-És miért nem keresitek meg hatodik tagot? Miért nem érezhettek iránta semmit..?
-Nos Azy egy hosszú bonyolult és érdekes story.."
-Akkor meséld el!-akaratoskodtam szegény srácnak. Gyorsan beadta derekát néhány szívmelengető pillantás, és persze arcra puszi után.
-Először is azért nem keressük a lányt mert nincs időnk..-jó kifogás haver! Én is ezt mondanám..-Azért nem érezhetünk iránta semmit mert nem lehet. Régen vagyis hát, nem is olyan régen volt egy banda. Ők voltak akkor az Érző démonok 5-se. A hatodik démont is tudták ki az, sőt ismerték is. Az egyik srác azt hiszem Geoff közelebbről is megakarta ismerni a lányt, ami sikerült is neki..de a következményeket akkor még senki sem tudta..-itt elakadt Zayn. Liam nagyot nyelt és kiment a szobából. Értetlenül tekintettem ,,testvéremre", aki csak egy legyintéssel elintézett engem. Oké köszike Louis, Én is szeretlek téged!
-Fojtatnád Zayn?-kérleltem a srácot aki nemet intett a fejével-Miért nem? Mi baja van Liamnek? Mondjátok már el!-nem mondtak újból semmit.
Csönd. Nagyon kínos csönd uralkodott odabent a szobában. Nem bírtam tovább így itt. Eldöntöttem. Liam után megyek!
Szinte mindenhol végig néztem már, de nem találom a keresett srácot. Hol lehet? Áh,gondolkodjunk Liam-ként. Hova mennék ha Liam Payne lennék? Egy csöndes és nyugodt helyet keresnék. Ami biztos nem a házban lehet, akkor hol?
Megvan! - gondolkoztam magamban, majd elindultam. Már messziről megismertem Liam hátát, s láttam ahogy ott ül a kert másik végében egy nagy diófa árnyékában. Szépen lassan és persze csöndeben odalopóztam az említett srác háta mögé majd átöleltem hátulról amikor odaértem, s így szóltam:
-Mi a baj Liam?-kérdeztem tőle a fülébe súgva. Nagyot sóhajtva kibújt ölelésemből-amin őszintén meglepődtem- s összegörnyedve sírt tovább..
Odamentem elé s átöleltem s így szóltam hozzá:- Ne sírj légy szíves! Nem szeretem ha valaki sír..-mondtam majd rám emelte mogyoróbarna kisírt szemeit. Halványan elmosolyodott majd tovább kémlelte a converse cipőjének orrát.
-Elmondod mi bántott meg?-emeltem fel fejét az állánál fogva. Nem szólalt meg ami már kissé elkezdett idegesíteni, de visszafogtam magamat mert nem szeretnék itt és most átváltozni..előtte.
-Nem hiszem hogy menne..-nyögte ki végül ezt a néhány szócskát.
-Nekem elmondhatod, nem mondom el senkinek Liam! Légy szíves, a fiúk sem mondanak semmit és ez már kezd nagyon idegesíteni!-mondtam egy kicsivel magabiztosabban.
-Oké..-mondta majd kibújt ölelésemből és elkezdte mondani-Az apám volt Geoff. Kirobbantotta a titkos harmadik világháborút..és meghalt benne. Ezért érintett olyan rosszul. Érted már?-fejemmel bólintottam egyet majd szorosan magamhoz húztam szegényt.
Elhiszem milyen rossz lehet neki. Pláne hogy ismert embert. Nem is kicsit. Azért gondoljunk az Ő helyébe..mindent tudnak róla a rajongóik de azért mégsem mindent. Egyáltalán tudják hogy az apja meghalt vagy mi?!
De ez a titkos harmadik világháború nekem sehogy sem tiszta. Az meg hogy van? Nem igazán értem ezt a dolgot. Miért robbantotta ki? Vagy hogyan? Áhh..
-Hogy robbantotta ki az apukád a harmadik titkos világháborút?-kérdeztem tőle már normális hangerővel amikor szegény srác már (amennyire csak lehet) megnyugodott.
-Azzal hogy beleszeretett az anyukámba aki a volt hatodik érző démon volt akkoriban. Így az érzéseikkel kirobbantották a harmadik titkos világháborút. Nem szabadott volna ezt mert..egy csók is végzetes lehetett és az is lett. Csak anyum élte túl..-tekintete az arcomat kémlelte egy ideig majd amikor meglátta hogy én is tudom hogy néz engem akkor az eget kezdte el nézni.
Hátradőlve a fűben figyeltem az elhaladó felhőket London felett.  Néha-néha felordítottam hogy milyen felhő halad el az eddig teljesen kék égen amin persze Liam jókat nevetett. Pláne amikor azokat mondtam hogy ,,Hey ott egy vattacukrot evő teletetovált mókus!" meg hogy ,, Ott van egy porszívós nyuszika piercinggel!".
Későre jár már-mi pedig még mindig itt fekszünk a puha fűben a kert végében. Nem beszélgettünk csak nézelődtünk. Elvoltunk a magunk gondolataival-vagyis remélem hogy Liam nem tud a gondolataimban olvasni. Nagyon de nagyon remélem!
-Liam.Most.Gyere.Harry..-mondta tőszavakban Louis a mondatot.
-Úristen megyek!-mondta majd felpattant és befutott Louissal a házba.
Engem egy ideig nem zavart hogy mi történik Harryvel. Biztos olyan ami nem tartozik rám.. tuti. Szóval inkább nem avatkozok bele a dolgokba. Majd szólnak ha kellek...nem de bár?
Ott fetrengtem a fűben amikor a szemem sarkából láttam hogy valami óriási fény-mint Louisnál- lobban fel a házban majd alszik is ki. Gyorsan befutok a házba amit már az otthonomnak nevezhetek. Körülnézek-semmi. Felmegyek az emeletre-szintén semmi.
Hol van mindenki?..
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~
Sziasztok drága olvasóim!
Tegnap megkaptam az első díjamat! Aminek nagyon-nagyon de nagyon örültem :) A nézettség is egyre nagyobb olyan 400 körül van. :D Komit is kaptam szóval ma tiszta happy vagyok :DD
U.i.:Kettő nap múlva újra rész ^^
U.i..2.:komizni és pipálni-és persze feliratkozni- is érrr :DD
Üdv.:Blaire P. ♥♥

2014. július 8., kedd

~. Díj .~

~.Díj.~
Ma megkaptam ÉLETEM legeslegelső díját!
 Még egyszer nagyon szépen köszönöm Neked Nikol!

Szabályok:
-Köszönd meg a díjat akitől kaptad!
-Írj 10 dolgot magadról!
-Válaszolj 10 kérdésre!
-Írj 10 kérdést!
-Add tovább 10 embernek!

10 dolog rólam:
-Jelenleg a kedvenc számom a PCD-Buttons ft. Snoop Doog . (Tudom régi de akkor is :D)
-Imádom a kéket, de nincs sok olyan ruhám ;)
-Szemüveges vagyok, de lehet hogy nem sokáig :)
-Most jelenleg napközis táborba járok :D
-Imádok smile-kat írni =D
-Rengetek játékon játszok/játszottam. Pl.:Minecraft :D
-Most kezdtem el nemrég írni az 5. részt.
-Az igazi nevem Bogi ^^
-Nem tudom honnan jött a Blaire P. elnevezés. (Ami ugyan Yo_Yo volt régebben :D)
-Nem tudok 10 dolgot írni magamról c:

10 kérdés/10 válasz:
1. Milyen telód van?
-Huawei Ascend Y300-som van :) Nem nagyon ,,HŰŰDESZUPER" de elmegy :D
2. Kedvenc film?
-Demóna/Maleficent :3 
3. Nézel valami sorozatot?
-Jelenleg nem :) De változó :D
4. Jégkrém vagy fagyi?
-Fagyii :D
5. Coca vagy pepsi?
- Nem tudok dönteni, de ha kell akkor pepsi =D
 6. Szeretsz olvasni?
- Szeretek? Imádok :) FF-től a könyvekig. Kivéve a kötelezők xd
7. Mit olvastál legutóbb?
- Hm.. asszem a Hűvösvölgyi Suli 1.-et c:
8. Mi a véleményed róla?
- Imádom :) Pont az Én korosztályomnak való :)
9. Kedvenc könyv?
-SzJG összes része :)  SzJGer vagyok :D
10. Mit tervezel a nyárra?
- Nyaralni menni (Siófok vigyázz mert jövöök :D) , strandolgatni, táborozni (most is ott vagyok xd) , haverokkal lógni :)

10 kérdés tőlem nektek:
-Milyen érzés írónak lenni?
-Miért kezdtél el írni?
-Ki/Kik a kedvenc előadód/bandád?
-Örülnél ha eljutnál a koncertjére/koncertjükre?
-Ha nem miért? Ha igen akkor kit vinnél magaddal?
-Ki a legjobb barátnőd? Ha nincs akkor a legjobb haverod?
-Mi a kedvenc számod címe?
-Miért szereted?
-Ismered az Én blogomat?
-Mit tennél ha elválnának a szüleid? Ha elváltak akkor melyiknél élsz?

10 emberke(:D):
Blaire P. ♥

2014. július 7., hétfő

~.Four.~

~.Four.~

Zayn ott ült egy széken háttal nekem. Szerintem nem vett észre. Vagy..de?
-Jajj Liam olyan jó hogy végre itt vagy! Nem bírom tovább ebben a bőrben! Utálok ez az izé lenni!-morogta lelkesen, majd cselekedett. Felállt majd megfordult és egy amolyan , Te meg mit keresel itt?" tekintettel nézett felém. Nem szólaltam meg-Azalea ez nem az aminek látszik..
-Miért ez minek látszik Zayn? Mi vagy te..?-kérdeztem tőle, majd csípőre tett kezekkel vártam a válaszát. Ebből nem jön ki jól..
És akkor nyitódott mögöttem az ajtó és belépett rajta Liam Louissal karöltve. Kezükben sok-sok könyv és ismeretlen tárgy amit azonnal elejtettek amint megláttam engem. Mit keresnek ők itt ezzel a sok cuccal? Minek ez nekik?
-Azalea te mit keresel itt?-kért számon a ,,féltestvérem"-Zayn hogy hagyhattad hogy bejöjjön?!-ordított a barátjával.
-Mi.Ez.Az.Egész?-kérdeztem szótagolva a három sráctól.
Egyenlőre nem kaptam tőlük választ. Egyenlőre. De meg kell tudnom hogy mi Zayn és nekik mi közük van Zaynhez. És mi van akkor hogyha azokban a könyvekben az is benne hogy én mi akarok lenn amikor átváltozok? Meg kell tudnom mindent amit csak lehet!
-Változtasd vissza Liam, és utána gyertek fel utánunk Azy szobájába!Oké?-a két srác bólintott így Louis megfogta a kezemet és felrángatott a szobámba. Mibe kevertem bele magamat?
Leültetett az ágyra és a tarkóját kezdte el vakargatni-gondolom nem tudta hogy mit mondjon erről az egész herce-hurcáról. Én sem tudtam volna semmit mondani a helyében de azért beszélhetne már!
Feállt, lehunyta szemeit és úgy maradt körülbelül addig amíg Zayn és Liam fel nem jött. Gondolom ők tudták mire készül Louis-de én viszont nem.
Egyszer csak hirtelen egy nagy fehér fényt láttam meg-utána pedig Louis eltűnt mint a kámfor. Hitetlenkedve néztem körül, Louis a hátam mögött találtam meg egy démonként. Nem..nem lehet hogy Ő is az.
-Te..is..az a micsoda vagy mint Zayn. Igaz?-kérdeztem majd felálltam és hátrálni kezdtem. De nekimentem valakinek mert az ajtó még tudom nagyon messze volt. Démon érzések-pff..
-Igen de nem csak Ők ketten azok-súgta a fülembe gondolom Liam. Nem tudom hogy most ezt rám értette vagy magára...ahj..
-Ki?-fordultam meg , s Liam mellkasába ütköztem aki egy vigyort villantott rám. Undorodva tekintettem fel arcára-ő is démon. Jézusom..
Mind a hárman démonok. De nem hiszem hogy teljesen olyanok mint Én. Én teljesen máshogy nézek mint Ők hárman.De Ők sem hasonlítanak. Egyáltalán nem. Louis fején a haja alatt egy mosolygós smiley helyezkedett el. Zaynnek egy kicsi x és Liamnek pedig egy szív. De színük is más-más volt. Louis sárga és naracssárga színekben pompázott, Zayn feketében és szürkében míg Liam pirosban és rózsaszínben. Furcsa..nagyon furcsa.
-Démonok vagyunk. Érző démonok. Egy-egy érzést jelentünk a világon. Mindegyikből csupán egy darab van. 5 érzés és 6 ember. Egy mindet összefoglalja.Ha valamelyik érzés meghal a a világon akkor az az érzés is meghal vele együtt. Épp ezért van a 6. ember aki mindig tovább adja valakiknek az erőt..ez nagyon bonyolult dolog-mesélte Zayn a történetüket. Akkor még van 3 az egyik viszont én vagyok, ki a másik 2?
Odamentem Liamhez jól alaposan megnéztem. Karján nem voltak csont mintázatok hanem halovány rózsaszín és piros csíkok. Orrán szívecske helyezkedett el ami cukivá tette kinézetét. Két szemén szintén ott volt a szív csak rózsaszín nem mint az orrán ami piros volt. Szemében -már amennyi látszott belőle- két arany színű gyűrű csillogott. Bőre színe halovány pink volt. Ruházata Végtelenül színes volt- de leginkább megint a pink a piros és most hozzádobódott a lila is.
Zaynen bőrszíne maradt ugyanolyan, orrán és szemein egy -egy fekete csillag volt. Karján végigfutott egy kígyó. Meg kellett volna ijednem? Lehet. De egyáltalán nem féltem tőle..lehet azért mert Ő is csak egy jó érzés?
Nos és Louis. Vidám színek tömkelege sorakozott bőrszínén. Gondolom én- a boldogság és a szeretet érzésének démonja lehet Ő. Orrán mosolygós piros színű smile díszelgett míg karján-furcsa módon- nem volt semmi különleges cucc. Öltözéke-nem is tudom kifejezni magam milyen- nagyon érdekes volt. Lehetetlen körbeírni..
-Miért nem hasonlítotok?-kérdeztem egy kissé megszeppenve,halkan.
-Mert különböző érzések azért drága Azy-mondta kedvesen s bájosan Liam-Én például a barátság és a szerelem érző démonja vagyok. Louis a vidámság és a boldogság képviselője. Zayn pedig az erő és a bátorság érzésének hordozója, így érthető?-magyarázta el mindent végig lassan mosolyogva.
-Persze. De ki a másik három?-Az egyik Én vagyok az de akkor is-ismeritek?
-Igen ismerjük. A másik kettő Niall és Harry..-szemem a normálisnál 3x-ra nőtt és úgy fojtatta-a harmadikat nem ismerjük. Ő valószínűleg tudja hogy mi vagyunk azok de minem tudjuk hogy Ő az e. Nem táplálhat irántunk érzéseket,s mi se iránta így mi nem is igazán keressük a csajt-magyarázta merev tekintettel Louis-Tudod miért vagyunk sztárok?-kérdezte.
-Nem-válaszoltam teljesen egyértelműen.
-Azért mert nekünk démonoknak jó kisugárzásunk van. Ezért jó tulajdonságokkal vagyunk megáldva. Tudod kik voltak az elődeink?-kérdezte ezúttal Zayn aki egész csöndben volt ezidáig. Fejemet rázva nemet intettem s fojtatta-A The Pussycat Dolls. Feladták, nem volt erejük ezt fojtatni. ezért vagyunk mi itt..amúgy nem mi jöttünk volna. De megérte, mert különlegesebbek vagyunk mint bárki más. Érted Azy?-csak megértően bólogattam Zayn mondandójára. Nem tudhatják meg hogy Én vagyok a hatodik Érző démon. Most még biztosan nem szabadna..
-És miért nem keresitek meg hatodik tagot? Miért nem érezhettek iránta semmit..?
-Nos Azy egy hosszú bonyolult és érdekes story..
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok!
Sajnálom hogy ilyen későn hoztam a részt. Köszönöm a tekintéseket és a megjegyzést ^^ Nagyon örültem neki :D
És mostantól 2 naponta lesznek a részek. Ha kések előre szólni fogok mert most sűrű programom van. 
U.i.: Ha itt jártál hagyj magad után egy nyomot. Egy pipa is sokat jelentene nekem :)
Üdv.: Blaire P. ♥

2014. július 2., szerda

~.Three.~

~.Three.~

Reggel iszonyatosan kényelmetlen pózban keltem fel-nem is csoda, a nappaliban aludtunk el. Csodálkozva nézek végig a társaságon, ugyanis mindenki tök nyugodtan alszik. Akkor lehet hogy az éjszaka nem változtam át?Ezek szerint biztos. De akkor mikor változok át ha nem hajnalban? Nem tudom. Csak akkor ha ideges vagy felhúznak? Lehet.
Magam sem tudom hogyan történhetett az első átváltozásom..talán akkor amikor a szomszéd néninek az unokájával játszottam. És akkor változtam át először. De biztosan nem úgy néztem ki mint most. Az ezer százalék . A színem az más volt..lehet azért mert boldogabb voltam mint most, vagy az előtt?..
Óvatosan leraktam magamról a mellettem ülők kezeit- és esetleg lábait majd felálltam és elmentem fürdeni mivel ugyebár tegnap jutott rá idő.
Megfogtam egy rózsaszín színű törölközőt (az jutott a kezembe, nem variálok), egy fésűt és indultam is a fürdőszobába. Bent egy közepes méretű márványkád helyezkedett el szépen, a tükör és a cuccaim mellett amit már réges-rég le tettem. Egy fogmosópohár is volt az Én nevemmel címezve ami furcsa volt ugyan de melegség töltötte be a szívemet hogy már most is gondolnak rám.
Megengedtem a vizet, nem tele de azért mégis sokat hogy megtudjak benne fürdeni. Amíg a víz szépen csorgott a kádba magamra zártam az ajtót. Szépen levettem a ruháimat és bedobtam a szennyestartóba. Elzártam a meleg vizet, és szépen lassan belemásztam. A meleg víz nagyon jól esett a kiszáradt bőrömnek ( az árvaházban csak hideg víz volt és csak zuhanyozni lehetett) úgy gondoltam hogy ezért amíg ki nem hűl a víz addig benne ülök.
Nem tudom miért ilyen kedvesek velem a srácok és az unokatestvéreim akik mostantól a mostoha tesóim is. Azt tudom hogy Johanna és a férje miért szeret engem de őket nem értem. Tán ők is tudnák? Nem hinném hogy akkor kedvesek lennének velem hanem akkor inkább ellenségesek lennének..nem de bár?
Egy idő után kopogtattak az ajtón, s én kikászkálódtam a már hidegecske vízből amiben eddig tengettem az időmet.
Újra egy koppanás. Ezúttal válaszoltam is egy ,,5 perc"-et majd megtörölgettem magamat a behozott rózsaszín színű törölközővel. Felvettem a fehérneműimet és rá egy egyszínű fehér trikót vettem fel és egy sima sárga színű tapadós cicanacit.
Kinyitottam az ajtót és a cuccommal együtt léptem volna ha nem állja el az utamat az itt várakozó srác- alias Liam.
-Bocs,most már mehetsz-mondtam és elsuhantam a mellette lévő kis lyukon. Olyan kicsi volt hogy kezünk összeért és ezért egy kis jóleső bizsergés szaladt át a kézfejemen. Egy pillanatra összeakadt tekintetünk, de én gyorsan más felé kezdtem nézni majd elindultam a szobám felé.
Nagyot sóhajtottam amikor beértem a gyönyörű színekben úszó szobám ajtaján, mert az előbbi dolog szerintem (már amennyire csak lehet) ciki volt. Nagyon is ciki..
Lepakoltam a cuccaimat,és bedőltem az ágyamon elhelyezkedő sok-sok díszpárnára. Beszippantottam azt a kellemes mosópor illatot ami jelenleg fahéj-és vagy narancs volt.
Tök nyugodtan feküdtem az ágyamon amikor Louis ordibálva befutott a szobámba majd egyenesen rám ugrott-aki őszintén nem volt olyan könnyű mint például egy párna.
-Louis...kelj..le..rólam..-nyöszörögtem mert mást nem tudtam csinálni a rám nehezedő súly miatt.
-Ja..bocs.-mondta majd lekelt rólam-..azt hittem hogy itt van Liam. Nem láttad?
-De láttam, utoljára a fürdőben-mondtam s ő erre egy ,,Köszike" kíséretében el is tűnt.
Nem tudom minek kereste őt ennyire de biztosan történt valami amiről szerintem csak Én nem tudok. Vagy nem is tudom mi üthetett a Tomlinson srácba..szimplán csak hülye? Vagy elkapta az 5 perc? Nem tudom..
Sok mindent nem tudok. Például azt sem tudom pontosan hogy mi vagyok. Egyre furcsább leszek ami megijeszt, és már csak az kéne hogy Ők is megtudják azt ki is lakozik bennem. VAgy esetleg mi lakozik bennem? Na látod ezt sem tudom.
Bárcsak tudnám mi vagyok..akkor az is segítene valamit ebben a szituban. Mert akkor legalább utána nézhetnék ennek a dolognak. De ezt sem tudom..a fenébe is már...
A hasam egy nagy korgással jelezte hogy idő van enni menni. Felkeltem majd utamat a konyha felé terveztem. Benyitottam az ajtón és vajon mit látnak szemeim? Egy démon szerű ember Zayn személyében..
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~
 Sziasztok! Tudom rengeteget késtem és még a rész is rövid lett. Táborban oltam nemértem rá, és még a blog desingjét is meg kellett csinálnom-ami kész is lett. Köszönöm a még 2 feliratkozónak és a több mint 200 megjelenítésnek! 
Üdv.: Blaire P. ♥ 

2014. június 20., péntek

~.Two.~

~.Two.~
/Csak a szemet nézzétek :)/
 Beszélgettünk..beszélgettünk és csak beszélgettünk. S szinte már csak észre sem vettem hogy Johanna leparkol és száll ki a kocsiból. Én csak ámulva néztem azt a nagy házat ami mellé leparkolt a fekete Range Rover. Johanna szólt hogy szálljak ki s így kiszálltam és úgy fojtattam az ámulást.
-Azta..-néztem végig a kettő emeletes családi házon amiben lakni fogok.
Kívülről gyönyörű virágok díszítették az előkertet,az erkélyeket-megjegyezném hogy az egyik erkélyről figyelt minket egy kislány- és így előröl nézve is tisztán látom a medencét és a kisebb játszóteret. Láttam még egy halastó szerűséget is,ami egyszerűen fantasztikusan nézett ki.
-Gyere szívem,gondolom már kíváncsiak rád a srácok!-mondta majd megfogta a kezem és bevezetett ebbe a kastélyba-Megjöttünk!-ordította el magát mire az emeletről leszaladt 5 gyerek-habár a fiút már nem nézném gyereknek inkább még fiatal felnőttnek-Srácok ő itt Azalea Smidt az új  testvéretek!-mondta mire minden arcon egy-egy óriási mosoly telepedett le,és ezúttal már az enyémre is-mutatkozzatok be,addig én elpakolok!-mondta s ezzel el is tűnt.
-Gyere-fogta meg a kezemet egy szőke hajú, körülbelül annyi éves lány mint Én-Én Charlotte Tomlinson vagyok de mindenkinek csak Lottie- mosolygott majd kaptam tőle egy csontropogtató ölelést is. Végignéztem a lányon-mármint Lottie-t - és nagyon tetszett az hogy olyan aranyos kisugárzása van.És azok a gyönyörűen csillogó kék szemei..egyszerűen fantasztikusak. Gyönyörű egy lány az biztos, nem csak kívülről de belülről is.
-Én Félicité Tomlinson vagyok de csak Fizzy- mondta majd kezet nyújtott, s én boldogan belecsúsztattam a kezem az övébe. Megrázta majd rám tekintett a kékes-zöldesen csillogó szemeivel és megfogta magát és leült a többiek közé-így én maradtam egyedül állva és vártam arra hogy a többi 3 ,,testvérem" is bemutatkozzon nekem.
-Mi vagyunk az ikrek,én vagyok Phoebe és ő pedig Daisy-mondta majd ezzel megölelték a derekamat. Nagyon aranyosak voltak mivel csak odáig értek el így fogtam magamat lehajoltam hozzájuk és úgy is megöleltek. Mindketten kuncogva ültek le a lányok mellé mert eközben a fiú már várt arra hogy bemutatkozhasson.
-Louis..Louis Tomlinson..-mondta drámai hangon de a végén elröhögte magát,de nem csak ő hanem mindenki röhögött a Bond ügynökös szövegen. Megölelt ő is,de nem akárhogyan! Megnyalta a fülemet..a kis huncut!
-Akkor Én jövök..-mondtam szintén drámaian-..Én vagyok..Azalea Smidt-fojtattam egyre drámaibb képet vágva majd hirtelen bevágtam a komoly fejemet-De most komolyan. Azalea Smidt.
-Gyere ülj le-mondta Fizzy majd berántott maga mellé-a másik oldalamon Louis ült.
-Azalea nem baj ha elhívom a haverjaimat? Ők is szívesen megismernének téged!-mondta majd bevágta azt a tipikus kutyaszemet-aminek Én sosem tudtam ellen állni így megengedtem neki. Hisz' az ő háza akkor minek kérdezi meg tőlem?
A Tomlinson fiú szerint a haverjai 1 órán belül itt lesznek. Gondoltam addig kipakolok a lányokkal-s ez nem is történt másképp. Felvezettek a kész szobámba ami egyszerűen az a csupa nagybetűs WOW volt ..
Piros falak voltak,így máris jó hangulatot kölcsönzött a szobámnak-mindenesetre jobbat mint a régi ócska kicsi árvaházi szobámban. Halvány narancssárga szín függönyök takarták el a kilátást előlem-addig amíg ki nem néztem az ablakon. Az ablak alatt egy fakeretes franciaágy helyezkedett el pihe-puha párnákkal és takaróval. Volt még bent egy íróasztal és egy óriási ruhásszekrény-amibe őszintén a ruháim még csak hogy a negyedét sem tették ki. Egy poszteres-képes is dísz is volt ott arra várva volt bele tegyem majd a szép emlékeim maradványait-és igen.Én tele fogom rakni képekkel.
A lányokkal jól elbeszélgethettük az időt mivel nemsokára Louis rontott be az ajtón és azt ordította be miszerint:,, Gyertek lányok itt vannak a fiúk". Követtük őt -vagyis inkább én követtem őket mert én nem ismerem még nagyon ezt a házat- és lementünk a nappaliba ahol már 4 fiú tűkön ülve várta az érkezésem/érkezésünket.
-Srácok ő itt az új testvérünk Azalea Tomlinson- meglepődtem a nevemen hiszen nem a Smidt nevet használta hanem az övékét a Tomlinsont. Érdekes,de ezeke szerint befogadtak ami jó jel..
-Szia Azy- köszöntek kórusban,ami szintén meglepett hogy már csak nem is Azalea vagyok hanem Azy. Ez is furcsa, de jó értelemben az.
-Sziasztok-köszöntem egy kicsit félénken amit a kisebb testvérek észre is vettek hogy zavarban vagyok ennyi ember előtt. Nem is csoda,sosem volt velem ennyi ember kedves.
-Azalea,ne legyél zavarban,nem harapnak Lou haverjai-súgta a fülembe Lottie.mire a második felénél egy kicsit felkuncogtam,amire mindenki odafigyelt és erre mi Lottieval jobban elkezdtünk nevetni.
-Jó akkor ha befejeztétek Lotts akkor bemutatnánk Azaleának hogy kik a haverjaim-nézett már egy kicsit unottan Louis,és erre abbahagytuk a röhögcsélést Charlotteval.
-Zayn Malik-villantott egy 1000 wattos mosolyt felém majd udvarias akart lenni és megakarta puszilni kezemet-amit én természetes hagytam is.
-Harry Styles,de cicus neked csak Hazza baba-mondta a göndör hajú srác,amivel elérte hogy egy kicsit felhúzzon ami nálam ugye nagyon nem jó. Már láttam is a lábam alján a csontmintázatok kezdetét ami még ugyan halovány volt de ott volt..nem szeretem ha le cicáznak.
-Lo-louis én most ha nem baj felmennék...-mondta és ezzel el is tűntem a szobámba.
Mielőtt felértem volna még meghallottam Louis beszédét miszerint:,,Köszi Harry,most jött ide máris hülyének néz téged!".Bezártam az ajtót amint beértem. Megjelentek a foltok,a csontváz részek össze darabja-de egy új s volt rajtam. Teljesen fekete szemek..szuper egyre rondább leszek!
Kopogtak. Nem válaszoltam. Újra kopogtak. Újra nem válaszoltam. Kopp-kopp. Újabb két koppanás.
-Azy engedj be kérlek!-mondta az elméleteim szerint Fizzy- Ha nem engedsz be betöröm az ajtót!-teljesen megijedtem. Mi lesz ha betöri? Meglátja hogy hogyan nézek ki...ami egyszerűen borzalmas dolog lenne. Nem láthatja meg! Nem.Nem!NEM!!
-Hagyj békén. Majd később lemegyek, oké?-szóltam ki amire szinte azonnal kaptam is választ:
-Okés. Ha 1 óra múlva sem jössz le akkor betöröm az ajtót Azy!-mondta és lépteket hallottam ezek szerint elment.
Gyorsan próbáltam visszaváltoztatni a külsőmet-de nem jártam sok sikerrel. Néha-néha el-el tűntek a csont rajzok a testemen de azonnal visszajött amint nem koncentrálltam rá jól..és már csak húsz percem van..huhh..
És végre.Eltűntek a nyomok amiket magamon hagytam. Óvatosan kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Végigmentem a folyosón,le a lépcsőn és ott is voltam a nappaliban ahol a többiek foglaltak helyet.
A pulcsim ujjait szorongatva ültem le egy szőke hajú fiú és Phoebe közé. Mindenki rám figyelt hogy végre lejöttem. Lesütöttem a szemem és a kezeimet takargató pulcsim ujjait kezdtem el szuggerálni.
-Sajnálom-szólalt meg a göndör aki miatt majdnem meglátták azt ami valójában vagyok.
-N-nincsen semmi baj-mondtam kissé rekedtes hangon,ami a visszaváltozás után mindig előjön egy kicsi időre.
Bemutatkozott a maradék két fiú is - név szerint Niall és Liam. Mindenki nagyon kedves volt velem, és ez mindig megmosolyogtatott engem. Teljesen beolvadtam a társaságukba, élveztem minden egyes szót ami kijött akárki száján is-nem mesélt még nekem a büdös életben senki ilyen szép és vidám történeteket mit amilyeneket Ők. Úgy érzem megérte ide eljönni és új életet kezdeni velük-az ÚJ családommal..
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~
Kedves olvasók! Köszönöm a még 1 rendszeres olvasót is és rengeteg pipát és látogatást :) Megmelengette a szívem hogy valakit/valakiket érdekel az írásom! A következő rész holnap :D Addig is komizni^^
Millió puszi: Blaire P. ♥

~.One.~

~.One.~

Szokásos reggel, szokásos nap. Már amennyire egy efféle szörnynek lehet. Hétvége van és ez a lényeg, élveznem kéne a szombatot nem itt ebben a hülye árvaházban kéne possadnom. De nem, nekem kellett hoznom a formám 3 évvel ezelőtt..
Már akármennyire is bánhatom ezt az egészet akkor sem lesz jobb. Sosem lesz jobb, habár lehet hogy lesz de ez most nem téma.
Szobafogság. A világ legeslegrosszabb dolga itt ebben az istenverte helyen. Ez is csak a másságom hátulütője. Habár abból rengeteg van..
Reggel 9 óra van,azaz átaludtam a nemlétező első órámat. Szuper,és még a reggelit is lekéstem szokásomhoz híven.
Szétnéztem a szobámon és újra elkapott az az undornak nevezett érzés. A falak mind fehér színűek voltak, mocskosak, penészesek és persze tele voltak rajzzal az előtte itt lakó gyerekektől.  A négyzet alakú szobámnak a közepén helyezkedett el (az ablak alatt) az ágyam. Mellette egy kis szekrény található egy régi lámpával. Benne tartom a sulis cuccaimat és néhány olyan dolgot ami a múltamra emlékeztet, egyszóval: képek. Az ágyam másik oldalán egy közepes méretű komód helyezkedik el benne az összes létező ruhámmal.
Mint minden reggel-ma is megnéztem a régi képeimet. Minden egyes családi fotón 1000 wattos mosollyal fotóztak le engem és a szüleimet,na meg persze a bátyámat Jack-et. Szeretem ezeket a képeket nézni mert akkor úgy érzem nem vagyok más mint a többi ember/gyerek..
De nem. Valójában én mindenkitől kitűnök a furcsa kinézettemmel és a viselkedésemmel. Már nem csak hajnalban változok át, hanem amikor felidegesítenek is..amit tisztáznunk kell elég sokszor előfordul manapság.
Nem érzek semmit amikor átváltozok, csak annyit hogy megijednek a körülöttem lévő emberek-de már ehhez is hozzászoktam.
Mindkét szememnél egy-egy nagy fekete kör jelenik meg- így kiemelvén kék szemeimet. Orrom hegyét -szintén fekete- folt fedi be ilyenkor. Arcom színe azonnal hófehér lesz, s a számnál vágás szerű fekete csíkok jelennek meg. Az egész testemen megjelenik a csontvázom rajza és ennyi. Semmi több nem jelenik meg rajtam. Még...
Gondolkodásomból egy eléggé erős frekvenciájú hang hozott vissza a földre, azaz Sara az árvaház vezetője miszerint pakoljak össze mert mondania kell nekem valamit.
Szót fogadtam így elkezdtem bepakolni a táskámba. Minden egyes cuccomat szépen behajtogattam majd amikor végeztem elindultam az igazgatóiba. Nem tudom elképzelni mit csinálhattam a semmin kívül megint..
Kopogtam. Nem jött válasz. Óvatosan benyitottam majd elmorogtam egy ,,Hahhóó van itt valaki?" félét mire megfordult a székkel az igazgatónő , intett hogy üljek le így megint szót fogadtam és ledobtam magamat a kényelmes bőr ülésbe.
-Nos Azalea. Nem gondoltam volna hogy már megint nagy bajt csinálsz de tessék-csapta össze a kezeit-megint bajba kerülsz! Nézd kislány tagadhatod de már képes bizonyítékot is adtak nekem!-mondta majd elém dobott két képet amin tényleg én szerepeltem és egy padon ültem egy hulla mellett,hupssz..ezt most tényleg én csináltam-Mi tévő legyek veled Azalea?! Egy szörny vagy nem idevaló-tárta szét a kezeit-Na idefigyelj kislány. Felhívtam a legközelebbi rokonaidat és elmondtam nekik hogy mi vagy te, és persze azt is örökbe kéne fogadniuk téged vagy gyogyóba dugnak téged! És ők mit válaszoltak? Ma reggel jönnek érted Azalea szóval irány a társalgóba és várd meg őket ott! Innentől nem az én terhemre vagy kislány! Na húzz innen de nagyon gyorsan!-és ezzel ki is mentem nehogy a végén meggondolja magát és a gyogyó az nekem már most nem hangzik valami nagyon jól.
Szépen lassan mosolyogva mentem végig a hosszú képekkel teli virágos tapétás folyosón. Minden gyerek és tanító megnézett engem-mivel még senki sem látott mosolyogni. De ugye mint mindig vannak olyan emberek akik a jó kedvet is le tudják egy szóval törölni az arcodról..ne goldoljátok hogy velem nem ez történt..
-Na mi az kicsi Azalea? Mi ez a méretes mosoly a szádon? Talán nem elmész mindeni nagy örömére?-vigyorgott előttem egy dagadék srác a két csatlósával-magyarul Viktor Colins és a duó.
-Légyszíves hagyjatok békén-mondtam szinte már-már suttogva, mire ők elnevették magukat így egyre jobban felhúzva engem.
-Már miért hagynánk téged békén Azy? Ugyan már-legyintett amit még mindig láttam a szemem sarkából.
-Hagyjátok békén!-ordított egy hang a fiúk mögül,ami kissé ismerős volt a számomra de nem jöttem rá ki az- Gyere Azalea! -mondta a nő és elvitt onnan-Mond drágám jól vagy?-kérdezte majd megsimította a puha kezével az arcomat,mire teljesen ellepett a libabőr.
-I-igen-dadogtam majd egy kicsi mosolyra húztam a szám.
-Na gyere,majd beszélgetünk a kocsiban!-mondta majd megfogta a kezemet és kiléptünk az árvaház kapuin.
Nagyon jóleső sóhaj hagyta el a számat hogy valaki törődik velem..értitek törődik velem! Velem...de hisz' én még mindig egy szörny vagyok..nem? De akkor..miért törődik velem? Ez olyan furcsa érzés számomra..
A kocsiban ülve szinte végig nagyon csönd volt. Nem mertem megszólalni,gyakorlatilag azt sem tudom hogy Ő kicsoda, mármint hogy milyen rokonom lehet Ő..érdekes szitu mert ő valószínűleg tudja..
-És öhm..te milyen rokonom vagy? És hogy-hogy örökbe fogadsz engem amikor egy lény vagyok vagy mi?!-hadonásztam a kezeimmel mindenfelé,amit persze ő nem láthatott mert a vezetésre figyelt.
-Én nagynénid vagyok, az anyukád testvére. Anyukád ugye Lisa Darling volt és Én pedig Johanna Darling vagyok. Így hozzánk kerülsz miután az a kis drágalátos testvérem lepasszolt téged a másságod miatt ebbe a piszkos és mocskos helyre! Magam sem tudom hogy miért tett be téged oda mikor még a mai napig is azt mondogatja hogy szeret..-rázta meg a fejét mire én csak tátott szájjal lestem ki a fejemből.
Szeret? Anya? Engem? Ez biztos? Hogy mi?! Ez nekem túl sok információ egy napra..
Szeret..úristen. Ez nekem most jó vagy nem?! Nem tudom. Olyan hihetetlen..
De ha szeret engem akkor tényleg minek dugott be ide engem?! Miért? Azért hogy csak jobban szenvedjek? Az volna a célja? Mert ha igen akkor nagyon jól összejött a kis terve..
-Johanna..és neked vannak gyerekeid?-kérdeztem kedvesen tőle,miután lenyugodtam az előbbisokktól.
-Persze hogy van. Nem is egy!-rázta meg röhögve a fejét-A legidősebb Louis, utánna Lottie,a kicsit fiatalabb Fizzy, majd az ikrek Daisy és Phoebe- mondta és végig mosolygott ahogy mesélhetett a gyerekeiről, szereti őket.
-És ők tudnak róla hogy Én ez az izéé vagyok..
-Nem. Szóval meg se mutasd nekik. Főleg ne az ikreknek! Kérlek!-kérlelt engem.
-Megnyugodhatsz csak hajnalban változok át és akkor amikor felidegesítenek. Szóval..nem lesz gond.
Innentől Johanna mesélt még a gyerekeiről, a férjéről, a barátairól, a házunkról és az Én igazi családomról is kaptam néhány információt. Bár ne mondta volna el hogy a szomszédban laknak anyámék..
És igen. Nagyon örültem. Végre lesz egy családom -akik ugyan nem tudnak a képességemről csak Johanna és  férje- akikkel boldogan élhetek, játszhatok nap mint nap, hülyülhetek mint a többi fiatal és végre nem fognak rám máshogyan tekinteni. Egyszóval .. boldog lehetek.
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~
Sziasztok Drága olvasóim! Nagyon megleptetek engem a tegnapi miatt ugyanis : egy nap alatt több mint 50 nézettség, 1 feliratkozás és 4 Borzasztóan jó! pipát is kaptam! Nagyon-nagyon köszönöm! /Komizni ér :) /
Millió puszi: Blaire P. ♥

2014. június 19., csütörtök

~.Prologue.~

~.Prologue.~

Sok mindenen mentem át de ezen a ponton elegem lett. Mindössze csak egy normális életet kértem. Olyan nagy kérés volt?!Minden egyes ember megnéz az utcán, a suliban vagy éppen a buszmegállóban. Akárhol járok megnéznek..de ennek ellenére senki sem ismer engem úgy ahogy kéne. Nem tudják hogy én úgy sem bántanák őket. Mert ha a közelükbe is megyek és csak megpróbálok nyikkanni elfutnak..félnek tőlem. Pedig külsőleg normális vagyok..de abban sem. Amint hajnali egy óra van átváltozok valamilyen lénnyé..a neve a mai napig titok maradt számomra is. Talán démon vagyok..de nem hinném..
Nem csak a barátaim pártoltak el tőlem hanem a családom is. Árvaházba dugtak hogy ne kelljen egy ilyen ,,rémséggel" foglalkozniuk a bátyámon kívül. Szép család vagyunk ám mondhatom..
Család és barátok. Ez a két álmom ami soha,de soha nem fog beteljesülni. Bárcsak ne lennék ez az ,,izé". Bárcsak ne történt volna semmi. Bárcsak..bárcsak..
És igen. Ott van az a sok ,,bárcsak". Bárcsak ne lenne ott. Minden az Én hibám..minden.. Ha nem mentem volna el abba a buliba,nem vették volna észre és élhettem volna az életem. De nem, Én hülye ottmaradtam hajnalig és bumm..átváltoztam. Mindenkit megijedt és elment. Szétkürtölték és képekkel bizonyították hogy Én Azalea Smidt miféle szörnyeteg vagyok. És még csak le se tagadtam. Tudtam semmi esélye annak hogy nyerjek és hogy ez csak egy kis tréfa féleség volt..ebből nem tudtam jól kijönni sehogy.
Nem űztek ki London városából, habár az őszintét megszólva az is jobb lett volna mint hogy lenézően nézzenek rám és féljenek tőlem..
Az az Én életem, az Én harcom s ha kell életem végéig küzdök hogy legalább legyen egy..egyetlen egy igaz barátom aki mellettem áll mindenben attól függetlenül hogy egy szörnyeteg vagyok. 
,,Semmi sem lehetetlen,de minden lehetséges!"